TÖKÖLI LABDARÚGÓ CSAPAT
Az egyesület 1922-ben alakult, első jelentősebb sikerét az 1960-as években érte el, ekkor két szezont töltött a csapat az NB III. osztályban. A csapat mostani helyzete egy 10 éves, tudatos szervezőmunka eredménye, melynek során a csapat a körzeti bajnokságból a II. osztályba került. (Kezdetben a magasabb osztályban futballozó tököli játékosok visszahívásával, később környékbeli labdarúgókkal - főleg csepeli nevelésűekkel - erősített a gárda.)

1997-ben került fel az együttes a megyei II. osztályba, majd az 1997-98-as bajnokságot megnyerve a megyei I. osztályba lépett.
A megyei I. osztályú bajnokságot a 2004-2005-ös szezonban nyerte meg a tököli alakulat rendkívül kiélezett csatában a Bag és a Maglód csapatai előtt (Az utolsó fordulóban a tökölieknek 1 pont kellett Őrbottyánban a bajnoki címhez. Az egyenlítő - és ezzel a bajnoki címet jelentő - gólt Lakics László a 94. percben fejelte, akkor amikor a bagi csapat idegenbeli győzelmének köszönhetően szigethalmon már a bajnoki címét ünnepelte!) Ez volt az az év amikor az év végi összevetéseken minden poszton tököli labdarúgó végzett az élen. Herling Erik a kapusok, Hajecz Zoltán a védők, Vanczó Ferenc a középpályások és Juhász Ferenc (aki 28 gólt is szerzett!) a csatárok között végzett az élen.
Az egyesület az NB III. Duna csoportjában újoncként a negyedik helyen végzett a 2005-2006-os pontvadászatban, majd a 2006-2007-es szezonban azt meg is nyerte a Pénzügyőr csapata előtt. Ezzel gyakorlatilag 10 év alatt 5 osztályt lépett előre a gárda.
Ez alatt a 10 év alatt a következő edzők segítették az egyesületet a különféle osztályokban: Balla József, Deák Csaba, Répási László, Weimper István, Knoll Sándor, Gergényi János (játékosedzőként), Leskó Zoltán, Gyimesi László.
Edzői stáb
- Vezetőedző: Balogh (Torony) Gábor
- Másodedző: Szakács Ferenc
- Kapus edző: Borsos Vilmos
Klubvezetés:
- Nagy Béla sportkörelnök
- Hoffman Pál polgármester
- Ifj. Albert Flórián szakmai tanácsadó
- Gindl István technikai igazgató
- Hadnagy Zsolt szakosztály manager
- Benkovics Antal elnökségi tag
- Tóth Zoltán elnökségi tag
- Joszkin János elnökségi tag
Csapatorvosok:
- Dr. Kerékgyártó István
- Dr. Lovas Barna
Technikai stáb:
- Bosnyák Antal főrendező
- Nyisztor Tünde, Tóth Szilvia, Fekete János gyúrók
- Bundics Magdolna, Szőke Sándor szertárosok
Az egyesület valamennyi játékosa teljesen amatőr státuszban szerepel. Minden felnőtt játékosnak van munkahelye, a játékosok munka után járnak edzésre (ez mindig is így volt).
A II. osztályú szezon kezdete előtt jelentős felújításokon esett át a pálya és a klubház, többek között a kisméretű lelátók, az elektronikus eredményjelző, a kerítések ekkor készültek el, illetve kerültek helyükre.
A csapatot a szezon elejétől hivatalosan a Royal Sport öltözteti. Gyakorlatilag ez a cég az egyesület első hivatalos sportszer - és sportruházat szállítója.
Nagyszámú nézősereg volt az NB III. bajnokavatóján, a Martonvásár elleni mérkőzésen, és a Szolnok elleni első NB.II -es mérkőzésen kb. 1200-1300 néző. Ferencváros elleni hazai rangadón 2500-3000 szurkoló volt kíváncsi a találkozóra. Az átlagos hazai nézőszám: 300-600 közötti.
|